Nemzetközi labdarúgás

Serie A: nyolc gólos, őrült meccsen verte a Napoli a Torinót

""

Jól kezdődött a találkozó a vendég nápolyiak számára, hiszen a ritkán lehetőséghez jutó, nevével ellentétben svájci Blerim Dzemaili már a 10. percben megszerezte a vezetést csapatának. A Torino a 30. percben egyenlített, majd Hamsík elrontott büntetője után ez is maradt a félidei eredmény.

Ekkor nem nagyon lehetett sejteni, milyen meccs kerekedik a második negyvenöt percben ebből a találkozóból. Dzemaili a második félidő elején egy újabb távoli lövéssel megint megszerezte csapatának a vezetést, ám hazaiak három perc alatt fordítottak, többek között annak köszönhetően, hogy a csereként beszálló Edinson Cavani összehozott egy büntetőt az ellenfélnek…

A harmadik hazai gól után megrázta magát a Napoli: előbb Dzemaili verte be harmadik gólját, majd Cavani is gyorsan megmutatta, miért áll sorba érte fél Európa, és két gólával eldöntötte a rendkívül izgalmas találkozót!

LABDARÚGÁS
Serie A, 30. forduló
Torino – Napoli 3-5 (1-1)
Gólszerző:
 Barreto (30.), Jonathas (75., tizenegyesből), Meggiorini (78.), ill. Dzemaili (10., 47., 80.), Cavani (84., 90.)